Az előválasztás a legjobb út, hogy megvédjük a jövőnket és elzavarjuk Orbán bandáját! Ehhez olyan jelölt kell, aki képes legyőzni a mai kormányt, képes széles szövetséget kovácsolni és új irányba indítani Magyarországot. Szavazz Karácsony Gergelyre!

CSATLAKOZOM
Karácsony Gergely

Az Orbán-rendszer fennállása óta soha ilyen erős nem volt még a demokratikus oldal, és soha ekkora esély nem volt még arra, hogy eltakarítsuk és elszámoltassuk Orbánt és bandáját.

Az előválasztás a legjobb és legdemokratikusabb módja annak, hogy kiválasszuk a legerősebb jelölteket, akik a legtöbb eséllyel veszik fel a harcot a Fidesz jelöltjével. Aki újra szabad, igazságos és demokratikus országban akar élni, az most sokat tehet ezért! Aki le akarja váltani Orbánt és bűnös, tolvaj rendszerét, annak most kell cselekednie!

Én azért álltam csatasorba, hogy győzelemre vigyem a demokratikus erőket. Ehhez most az Ön kiállására és szavazatára van szükség. Vegyen részt az előválasztáson, hogy a 99 százalék tisztességes többség sikerrel küzdhessen meg az országot uraló 1 százalék kiváltságossal. Ha most ősszel minél többen minél jobb döntést hozunk, jövő tavasszal együtt győzelemre visszük a rendszerváltás óta a legfontosabb küldetést: a szabad, a demokratikus, igazságos Magyarország megteremtésének ügyét.

Legfontosabb tudnivalók:

Új országot nem szövegekkel, hanem tettekkel, új működéssel, új lehetőségekkel lehet felépíteni.

Az előválasztás arról szól, hogy a politika zárt körei vállalják, hogy kinyitják soraikat támogatóik előtt, megosztják mindazokkal, akik hasonló célokat szeretnének az egyik legfontosabb döntést: a képviselőjelöltek kiválasztását.

Karácsony Gergely 2012-ben vetette fel először az előválasztás gondolatát és mindvégig következetesen képviselte ezt az utat, mint a legjobb megoldást a változásért küzdők előtt. 2019-ben januárban, majd júniusban is sor került előválasztásra Budapesten előbb 34 ezer, majd 68 ezer polgár részvételével.

Az előválasztás bizonyított eszköz. Arról szól, hogy akik együttműködést, közös döntéseket akarnak, azok tetteikben is így lépnek fel. Sok év várakozás, több megosztottság miatt elbukott választás után ma Karácsony Gergely eredeti javaslata valósággá vált: az egész országban előválasztást rendezünk. Az ország minden választókerületében, minden pontján személyesen és interneten is kiválaszthatják a változást akarók, hogy ki képes legyőzni Orbán Viktor korrupt rendszerét és ki képes új irányba fordítani Magyarországot, ki képviseli környzete, választókerülete jövőjét. Erről szól az előválasztás 2021.

További részletek: elovalasztas.hu

Az előválasztást két fordulóban rendezzük meg.

Az első fordulóra 2021. szeptember 18., szombat és 2021. szeptember 26., vasárnap között kerül sor, 9 szavazási nappal.

Második fordulóra a miniszterelnök-jelöltek között kerül sor, amennyiben az első fordulóban egyetlen miniszterelnök-jelölt sem éri el a szavazatok 50%-át.

Támogass szavazatoddal engem és az általam támogatott jelölteket az előválasztáson!

További részletek: elovalasztas.hu

Az előválasztáson során országszerte sok száz sátrat, szavazóhelységet nyitnak majd a lebonyolító pártok és támogató civil szervezetek Magyarország több száz városának, településének forgalmas csomópontjain.

Ezekben a sátrakban bárki, aki elfogadja az előválasztás célját, a kormányváltást, egy új magyar irány kijelölését, aláírásával kifejezi, hogy le akarja váltani Orbán Viktor korrupt rendszerét és hozzájárul adatai kezeléséhez (a kettős szavazás elkerülése érdekében) szavazhat. Ezt nevezzük személyes szavazásnak.

E mellett lesz lehetőség online is részt venni a szavazáson egy erre a célra létrehozott weboldalon keresztül. Ezen a weboldalon is szükség lesz a személyazonosságunk igazolására, hiszen így kerülhetők el a kettős szavazatok

A sátrak pontos helyéről szeptember első felétől az előválasztás honlapján lehet majd tájékozódi.

Keresd a hozzád legközelebbi helyszínt szeptember 18-26. között, és szavazz Karácsony Gergelyre, az LMP-MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjére valamint az általa támogatott képviselőjelöltekre!

Az előválasztáson közös miniszterelnök-jelöltet és közös országgyűlési képviselőjelölteket választunk a kormányváltásért szövetséget kötő politikai erőknek.

Ezért különösen fontos, hogy olyan jelölteket támogass, aki képes egyben tartani sokféle politikai erőt, bizonyítottan képes összetett közpolitikai problémákat nem csak megoldani, de megteremteni hozzá a politikai pártok közötti konszenzust.

Minden szavazó egy miniszterelnök-jelöltre és saját állandó lakcímének egyéni választókerületében egy országgyűlési képviselőjelöltre adhatja le voksát személyesen vagy online.

A jelentkezési határidő 2021. augusztus 15-ig tartott, az előválasztásra nyilvántartásba vett - és ezzel ajánlásgyűjtésre bejelentkezett - jelöltek listáját megtalálod az előválasztás hivatalos honlapján. Jelenleg 7-en jelentkeztek miniszterelnök-jelöltnek és valamivel kevesebb, mint 300-an képviselőjelöltnek.

Az előválasztáson minden, állandó bejelentett magyarországi lakcímmel rendelkező, változást akaró magyar állampolgár szavazhat.

Ahhoz, hogy az előválasztáson szavazóként részt vehess, világossá kell tenned, hogy egyetértesz egy új magyar irány kijelölésével, a kormányváltás és egy új, nyugodtabb, békésebb ország felépítésének szándékával.

Ennek érdekében aláírásoddal támogatnod kell az előválasztás értéknyilatkozatát, valamint hozzá kell járulnod adataid tárolásához (hogy ezzel elkerülhető legyen a duplán leadott szavazat). Mivel a hatpárti szövetség nem rendelkezik az állampolgárok adataival - helyesen -, így a többszörös szavazást csak úgy tudjuk elkerülni, ha mindenki hozzájárul, hogy regisztráljuk szavazata tényét (de nem azt, hogy kire szavazott).

A szükséges dokumentumokat aláírhatod személyesen a sátorban vagy online, az előválasztás honlapján.

Minden jog fenntartva